Művészek

Héja Domonkos

karmester
„Héja Domonkos stílusa határozott, könnyed, elegáns, kommunikatív, ...az eredmény kellemes, tartalmas hallgatnivaló.” MUZSIKA

A karizmatikus, kivételes képességű karmester széles repertoárjával nagy sikerrel vezényli a legkiválóbb zenekarokat világszerte. A Magyar Állami Operaházban betöltött többéves főzeneigazgatói állását követően vendégkarmesterként folytatja munkáját a szeretett intézményben, ezáltal eleget téve számtalan nemzetközi meghívásnak, magasan ívelő szakmai karrierjének kiteljesedéseként.

Héja Domonkos

Héja Domonkos 1974-ben született Budapesten zenész családban. Zongorázott, hegedült, brácsázott és ütőhangszeres tanulmányokat is folytatott. Karmesterként és ütőhangszeresként diplomázott a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetemen 1998-ban. Ugyanebben az évben megnyerte a Magyar Televízió IX. Nemzetközi Karmesterversenyét és további két díjat nyert az athéni Mitropoulos Karmesterversenyen. 1993-ban megalapította a Danubia Ifjúsági Szimfonikus Zenekart, amelynek 2011-ig volt vezető karmestere és művészeti vezetője. Héja Domonkos rendszeresen vezényli a Tokio City Filharmonikus Zenekart, a Kassai Állami Filharmonikus Zenekart, a Berlini Szimfonikus Zenekart valamint további nemzetközileg elismert zenekarokat Európa és Ázsia szerte. A Magyar Állami Operaházban 2001-ben mutatkozott be Puccini „Bohémélet” című operájával. 2005 és 2011 között Németországban a Chemnitz-i Operaház első karmesteri tisztét töltötte be. A fiatal magyar karmestergeneráció legígéretesebb tagjaként 2003-ban Liszt-Díjat kapott, 2008-ban pedig Gundel-Díjat és Junior Prima Díjat vehetett át. Több rendkívül sikeres CD és DVD felvételt is készített. Széles szimfonikus és operarepertoárja mellett a közönség legnagyobb örömére szívesen vezényel kortárs műveket is. 2011 és 2013 között a Magyar Állami Operaház főzeneigazgatójaként és vezető karmestereként dolgozott. 2015 nyarán kapta meg kinevezését a Theater Augsburg főzeneigazgatói pozíciójára, amelyet 2020-ig tölt be.